Magyarországon túl

Hotel a semmi és a minden közepén

“Itt lakom látod, ez az a ház…” ezekkel a Tankcsapda által megénekelt sorokkal posztoltam Facebookra az első fotókat arról a hotelről, amely jelenleg a munkahelyem és az otthonom is egyben.

A hotel bejárata

A Kynachan Loch Tummel Hotel egy a Lochs & Glens Holidays cég hat hotele közül. Ahogy a neve is mutatja, a Loch Tummel partján fekszik, hegyekkel, erdőkkel körülvéve. A városi zajoktól távol, igazából tényleg a semmi közepén található, de a táj annyira lenyűgöző, hogy kárpótol minden kilométerért, amit meg kell tenni a legközelebbi boltokért.

Kilátás a Loch Tummel-re

A vendégek főleg már a nyugdíjas éveiket töltik, de néha egy-egy fiatal pár is megfordul erre. A hotel minden reggel turistabuszokat indít, amivel a Blair Castle-be, Pitlochry-ba, Perth-be, Dundee-ba, vagy Edinburgh-be is ellátogathatnak az ide érkezők.

A hotel belső tere karácsonykor

Szerencsére nem csak ők, hanem a személyzet, azaz mi is felszállhatunk a buszra, amikor éppen szabadnaposak vagyunk, így van lehetőségünk több ponton is megismerni Skóciát. Néha úgy érzem, az elmúlt három hónapban többet láttam a világból, mint eddig egész életemben – ezt az élményt pedig veletek is szeretném megosztani. Az első utunk Pitlochry-ba vezet majd, az ország egyik legmozgalmasabb kisvárosába. 

Addig még néhány életkép:

Kicsi ház a nagy erdőben, azaz a személyzeti ház a hotel mellett

A vízben egy hattyúpár él

A szárazföldön pedig folyton kacsák kunyerálnak

 

Ha tetszett a cikk és kíváncsi vagy a folytatásra, iratkozz fel, és/vagy csatlakozz a Facebook közösséghez, ahol még több képet és rövid beszámolókat is találhatsz.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!